Kedves Barátném!
Olybá tűnik, mintha ezer éve nem találkoztunk volna – bár még
csak 32. napja tart a világtól való elzártságunk. Ugye, mi mindnyájan könnyű
helyzetben vagyunk, nem is siránkozhatunk: van kertünk, ahol tavasszal elegendő
teendő akad, nincs apró gyermekünk, aki agyunkra mehet egy idő után, és nem
kell fizikafeladatokkal piszmognunk – ha már amúgy is hiányoztunk egykor
ezekről az órákról.
Igen, nem olyan sanyarú a helyzetünk, de nekem személy
szerint nem csak az elvesztett munkám és bevételem hiányzik oly nagyon, hanem a
társaság, az előadásaim közönsége, a vásárlóim, no meg a jó kis eszmecserék
barátaimmal. A szerdai kávészalon, a baráti csevegések… igen, van online
csevegés, de nekem, a XX. században szocializálódott évelőnek, hiányzik a
személyes találkozás a testi érintés… az együtt elköltött uzsonna, a koccintás
egy deres pohárral…
Nézetegem a közösségi oldalakat, és elborzadva látom, hogy
amint kihirdették a veszélyhelyzetet, boldog-boldogtalan nekiállt kenyeret
sütni akarni – miután felvásároltak mindent. Akinek nem sikerült legalább fél
mázsa lisztet és egy kiló élesztőt betárolni, ott rinyál az arckönyv csoportjaiban,
hogy honnan szerezhetne. No, meg hozzá receptet, hogyan kell kenyeret sütni.
Járvány kellett ahhoz, hogy eszébe jusson mindenkinek? Igaz, jobb későn, mint soha.
Persze, én nyugodt szívvel dőlhetek hátra, mert az én gyermekeimnek nem okoz
nehézséget, ha kenyeret kell sütni, ha csalánlevest kellene főzni – megtanulták
a megfelelő időben. Aki meg nem, most szert tehet a tudásra, megosztják sokan
a recepteket – csak győzzük kiválogatni közülük a jót! Biztos, hogy az a
legjobb kovász-tanácsadó, aki kétnaponta elfelezi a hízott kovászt, és a felét
kidobja, mert túl sok?! Mit szeretne
elérni az a karanténhős, aki kiposztolja, hogy sikerült vennie húsz csomag élesztőt? Hogy
lássák, milyen jól sikerült a vadászat, hogy ő milyen menő, vagy azt, hogy
magára vonja az internet-közösség haragját? Mentegetőzik aztán, hogy a
szomszédnak is vett, meg nagy a család, ő amúgy sokat sütöget… ha nincs élesztő, ha veszélyhelyzet van, hát
visszafoghatná magát, így is, úgy is. Minek kellene még jönni, hogy megtanuljuk
a mértékletességet?
Magam sokszor adok segítséget fiataloknak – most már csak
online. Néha igen meglepnek kérdéseikkel: betegyem-e a kovászt a meleg sütőbe,
hogy hamarabb megérjen? Miért sistereg a sütőpor a joghurtban, megromlott?
Tegyek-e a sütőport az élesztőhöz, hogy gyorsabb legyen? Hogyan szedjem ki a lisztből a kis fekete bogarakat? Ilyen és még ilyenebb
kérdések sokasága érkezik – és ilyenkor mindig úrrá lesz rajtam a gondolat,
hogy de jó volna egy olyan oktatás, ahol meg lehetne tanítani a
lányoknak-fiúknak az élet fontos dolgait: hogyan süssünk kenyeret, hogyan
terítsünk asztalt, mitől lesz jó a húsleves, hogyan kell tárolni az élelmiszert…
szóval egyfajta háztartásvezetést, ami ma igen hiányzik. Eddig talán nem
hiányzott annyira, úgy tűnik, kellett hozzá valami nagy baj, hogy rájöjjünk,
rájöjjenek, hogy a sok-sok okosság mellé, ezt sem árt, ha tudjuk.
Ha egyszer a világ megnyugszik, és visszatér az élet, talán
érdemes volna ilyen tanfolyamokat csinálnunk, mit gondolsz? Én imádnám, és a
jelek szerint nyitottak lennének rá a fiatalok… de aggódom, hogyha vége lesz a
bezártságnak, ezek a témák is lekerülnek rögvest a napirendről… kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla...
Bízom benne, hogy levelem jó egészségben talál
mindnyájatokat! Kívánok napsütést a borsóvetéshez, ölelés a távolból,
barátnéd
Kelt Sóskúton, 2020. Virágvasárnapján
További írásaimért látogass el hozzám: https://rozsakunyho.hu/index.php/hu/
